A természetnél fogva fogyatékos gyermeknek ismeretlen eredetű, genetikai vagy egyéb ok miatt biológiailag, fiziológiailag nincs lehetősége a teljes, egészséges életre, a legmagasabb szintű testi és lelki egészségre. A természettől fogva fogyatékos ember léte tehát nem tekinthető olyan kárnak, ami a polgári jog szabályai szerint megtéríthető.
Mindezekre tekintettel a polgári jogi kárfelelősség kizárólag a szülők és az egészségügyi intézmény vonatkozásában érvényesülhet. A szülők vonatkozásában érhető tetten a személyiségi jogot (családtervezéshez fűződő jog) sértő orvosi magatartás: a magzati károsodás felismerését meghiúsító, felróható orvosi mulasztás és a terhesség-megszakítás lehetőségére vonatkozó tájékoztatás elmaradása. A szülőknek a fogyatékosan megszületett gyermek léte miatt megnehezült élete jelenti polgári jogi értelemben azt a – vagyoni és nem vagyoni – kárt, amely – pénzben kifejezve – az orvosi mulasztás folytán az egészségügyi intézményre áthárítható.
A sorsszerű okból fogyatékos gyermek nem kívánt születése többféle kötelezettségszegéshez kapcsolódhat, leggyakrabban diagnosztikus tévedéshez (kromoszóma rendellenesség, nyelőcső-záródási rendellenesség felismerésének elmulasztása stb.) vagy a nem megfelelő tájékoztatáshoz. Ezen „sorsszerű” fogyatékosságok keletkezésének oka – az orvostudomány mai állása szerint – ismeretlen és annak kialakulása orvosi eszközökkel nem akadályozható meg.
Ezekben az esetekben a jogi dilemmák mellett sajátos erkölcsi problémával is szembe kell nézni. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy az orvosi tevékenység során bekövetkezett mulasztás folytán születik a gyermek fogyatékosan. A kötelezettségszegés következménye itt nem maga a fogyatékosság, hanem a fogyatékos gyermek megszületése, a terhességmegszakítás lehetőségének elvesztése. Azaz ha az orvos nem követett volna el mulasztást, a magzat életének kioltására kerül sor.
Ezekben az esetekben elsősorban a gyermek követelése aggályos: ha azt a bíróság megalapozottnak ítélné, lényegében az embernek a saját élete kioltására való igényét ismerné el.
A bírói gyakorlat jó ideje egységesnek mondható abban, hogy a szülők kártérítési igényét az egészségügyi intézménnyel szemben a polgári jogi kárfelelősség szabályai szerint ezekben az esetekben elismeri.
A gyermek kártérítési igénye tekintetében azonban sokáig egymással ellentétes ítéletek születtek. A Legfelsőbb Bíróság a jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében hozott 1/2008. Polgári jogegységi határozatában arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen esetekben a sorsszerű okból fogyatékossággal született gyermek a saját jogán nem igényelhet kártérítést a polgári jog szabályai szerint az egészségügyi szolgáltatótól amiatt, hogy a terhesgondozás során elmaradt vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében anyja nem élhetett a terhesség-megszakítás jogszabály által biztosított jogával.
A kérdés eldöntésénél azt kellett a jogegységi tanácsnak vizsgálnia, hogy az orvos tévedésével vagy mulasztásával összefüggésben a gyermeket – fogyatékossága miatt – érte-e olyan kár, amelyet a polgári jogi kárfelelősség szabályai szerint alappal háríthat az egészségügyi szolgáltatóra. Másként fogalmazva: az orvosnak az a mulasztása, hogy nem tájékoztatta a gyermek szüleit a gyermek valószínűsíthetően bekövetkező fogyatékosságáról és ezáltal megfosztotta az anyát a terhesség-megszakítás jogszabályban biztosított lehetőségétől, jogellenes magatartásnak tekinthető-e a fogyatékosan megszületett gyermekkel szemben, és e jogellenes magatartással összefüggésben a gyermeknek merült-e fel jogilag értékelhető kára.
A magzati élet védelméről szóló törvény szerint a terhesség a 12. hetéig megszakítható, ha a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved. A terhesség 20. hetéig – a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig – szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri. A családvédelmi szolgálat munkatársánál az állapotos nő terjeszti elő a terhesség-megszakítás iránti kérelmet, annak a törvényben előrt tájékoztatást és tanácsadást követő írásba foglalása után a választott egészségügyi intézményben ő dönt a kérelem megerősítéséről, elutasítás esetén szakmai felülvizsgálat kezdeményezéséről. A döntés lehetőségének elmaradásával nem csupán a várandós anya önrendelkezési joga, hanem mindkét szülőnek a családtervezéshez fűződő joga is sérül. Az orvos jogellenes magatartása tehát abban áll, hogy a szülőket nem tájékoztatta arról, hogy valószínűsíthetően fogyatékos gyermekük fog születni, és így megfosztotta őket a családtervezési joguk gyakorlásától, attól, hogy ők dönthessenek a fogyatékos gyermek megszületéséről vagy a terhesség még lehetséges időben történő megszakításáról.
A magzattal szemben viszont az orvosnak semmiféle tájékoztatási kötelezettsége nincs. A magzatnak – szüleivel ellentétben – abban a kérdésben, hogy megszülessen-e vagy művi beavatkozással elvegyék az életét, nincs döntési jogosultsága, és ez nem vezethető le az Alkotmánynak az élethez és az emberi méltósághoz való alapjogot biztosító rendelkezéséből sem.
A természetnél fogva károsodott magzatnak nincs olyan jogosultsága, hogy a saját leendő életét értéktelennek tételezve az abortuszt „válassza” vagyis azt állítsa, hogy jobb lett volna meg sem születnie, mint fogyatékosan élnie. Erre vonatkozó alanyi jog hiányában vele szemben az orvos nem követhet el jogellenes magatartást azáltal, hogy a szülőkkel szembeni tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget.
A magzat nincs „döntési helyzetben” saját megszületése tekintetében. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának megfogalmazása szerint „az élethez való jognak nem tulajdonítható a halálhoz való jogot biztosító értelem”.
A kártérítési felelősség általános szabálya további mellőzhetetlen elemként írja elő a kár bekövetkeztét. A polgári jogban a kár fogalma egy, a korábbiakhoz képest hátrányosan megváltozott állapotot jelent, melyet másnak a jogellenes magatartása idézett elő. A kár megállapítása mindig viszonyítás: kell, hogy legyen a sérelmezett magatartást megelőzően egy sértetlen, vagy mindenképpen előnyösebb állapot, vagy legalábbis annak megvalósítható lehetősége. A viszonyítási alap értelemszerűen mindig csak ugyanannak a személynek vagy vagyontárgynak a korábbi állapota lehet, vagy olyan előnyösebb állapota, amelynek elérhetőségétől a károkozó jogellenes magatartás fosztotta meg. A genetikai, teratológiai ártalom következtében fogyatékos gyermek esetében semmilyen esély nem volt arra, hogy ép emberként élje az életét, így fogyatékos állapota nem mérhető egy korábbi ép állapothoz (vagy annak lehetőségéhez), legfeljebb a „nemléthez”. Ez utóbbinak „előnyösebb állapotként” való értelmezése azonban nyilvánvalóan a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjébe – a Ptk. 1. §-a (2) bekezdésének szóhasználata szerint: gazdasági és társadalmi rendjébe – ütközne.
A joggyakorlat a közelmúltban megváltozott atekintetben, hogy a szülők ilyen esetben a gyermekük teljes felnevelésének a költségét, vagy „csak” egy egészséges gyermek felneveléséhez képest felmerülő többletköltségek megtérítését igényelhetik-e. A Kúria 2/2022. Jogegységi határozata a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének fennállása miatt kártérítésként fizetendő felnevelési költségről:
„Amennyiben az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége megállapítható amiatt, hogy a terhesgondozás során elmaradt vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében az anya nem élhetett a terhességmegszakítás jogszabály által biztosított jogával, a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében a szülők kártérítésként az egészségkárosodással kapcsolatban felmerült többlet-felnevelési költségre, és nem a gyermek teljes felnevelési költségére tarthatnak igényt.”