Dr. Czeizel Endre a KORTÁRS c. folyóirat 2001. novemberi számában Kassák Lajos családfájának és betegségeinek értékelése címmel írt tanulmányt, melyben a költő, író halálának körülményeit is elemzi. A halált léprepedés okozta, mely valószínősíthetően röntgenvizsgálatkor alkalmazott túlzott hasi nyomás következménye volt. Felesége panaszt tett a feltételezett gondatlanság, orvosi műhiba miatt, de a pártkórház elleni fellépés akkor sikerre nem vezethetett. Ha a történtek idejére (1967) visszavetíthetnénk a mai bírói gyakorlatot, és a jelenleg hatályos jogszabályokat, az orvosi műhiba miatti vizsgálat talán más eredményre vezetne …
Dr. Czeizel Endre ekként írja le és értékeli Kassák Lajos betegségét, és halálának körülményeit:
„Második felesége a „Hold, hold, egyszer te is meghalsz” című naplórészletében olyan pontos beszámolót adott egészségének megromlásáról, hogy talán még az utólagos kórismézést is lehetővé teszi. 1967 májusában megint a szokásos szívgörcsei voltak, de az összkép új kórfolyamatra utalt. Gyakori és erős fejfájások kínozták (az agydaganatot, a szem zöldhályogját és a szokásos más okokat kizárták), az arca sárgásan megsápadt, a hasa bal oldalán időnként feljajdulást kiváltó fájdalmak jelentkeztek, és nagyon legyengült. A laboratóriumi vizsgálatok vérszegénységet (a vörösvértest-szám a már eleve alacsony 3,2 millióról a későbbiekben 2,35 millióra csökkent) és fokozott vérsüllyedést mutattak. A legijesztőbbek azonban a bőr és nyálkahártya vérzései voltak. Tudta: „Farkas ül az ablakom alatt / halálhíremet üvölti világgá”. 1967 júliusában súlyos vérszegénysége miatt került be a Kútvölgyi úti kórházba. A székletében is vérnyomokat találtak, ezért rosszindulatú daganatra gyanakodtak, és ennek fészkét keresték, de sikertelenül. Közben a bőrén folyamatosan újabb pontszerű bevérzések keletkeztek. Július 22-én, a röntgenvizsgálat során, a száján át elfogyasztott kontrasztanyag útját nyomon követve, egy döngölőfával nyomást gyakoroltak a hasára (akkortájt így próbáltak a hasüregben jobb látási viszonyokat elérni), ami Kassáknak nagy fájdalmat okozott. A vizsgálatot követően 18.15 órakor hirtelen heves bordaív alatti fájdalom jelentkezett, amely a gyomor és mellkas felé sugárzott ki. Orvosai újabb szívinfarktusra gondoltak. Hamarosan eszméletét vesztette, és 1967. július 22-én 19.30 órakor – munkaképesen és szellemileg szinte érintetlenül – halt meg.
A boncoláskor a halál okát a léprepedésben találták meg, amelyet valószínűleg a röntgenvizsgálat során a hasra gyakorolt túl erős nyomás idézett elő. A felesége panaszt is emelt az általa feltételezett gondatlanság miatt bekövetkezett halálozásért, de az akkori „pártkórház” rossz hírbe hozatalát „felülről” megakadályozták. Lépének esetleges kóros érzékenysége sem zárható ki, valamiféle vérképzést-véralvadást érintő rendszerbetegség részeként. Szerintem tüneteinek hátterében a vérlemezkék sajátos betegsége (az úgynevezett trombocitopénia) állhatott. E kórképnek ugyanis szinte minden tünete – gyengeség, nem specifikus fejfájás, vérzékenység (bélben, bőrben, de szinte mindenütt) és emiatt kifejezett vérszegénység, a lép kisfokú megnagyobbodása, fájdalma és fokozott sérülékenysége – jelentkezett Kassák Lajosnál. Ráadásul e betegség ötven- és hetvenéves korban szokott kialakulni, általában valamiféle vérképzőrendszeri betegség, például csontvelőfibrózis másodlagos következményeként. A szegycsontjából vett csontvelővizsgálat igazolta is ilyen jellegű érintettségét.”
Dr. Petrássy Miklós ügyvéd, szakorvos kommentárja:
A bőrön és a nyálkahártyákon jelentkező pontszerű vérzések valóban thrombocytopéniára utalnak. A thrombocytopénia a vérlemezkék számának csökkenését jelenti a vérben, azaz önmagában csak egy lelet. A vérlemezkeszám csökkenésének kóreredete többféle lehet, melyek közül az egyik lehetséges Dr. Czeizel Endre által felvetett vérképzést-véralvadást érintő rendszerbetegség. A tényleges alapbetegség pontosan nem határozható meg, de az ellátás fiktív értékeléséhez nem is szükségeltetik.
A vérlemezkeszám csökkenéséhez jellegzetes vérzéses tünetek társulnak. A bőrön elszórtan apró vérzések jelentkeznek, kisebb traumák véraláfutásokat okoznak. Jellemzőek a nyálkahártyavérzések (főként orrvérzés, gyomor-bélrendszeri-, vizeletelvezető rendszeri vérzés). A tápcsatornai vérzések életveszélyes állapotot is eredményezhetnek. Mély, szövetközi vérzések nem jellemzőek, olyankor inkább véralvadási zavarra kell gondolni. Kassák Lajos esetén a tanulmányban írtak egyértelmően thrombocytopeniára jellegzetes vérzésekre utalnak. A hivatkozott laboratóriumi leletben ugyanakkor a csökkent vörösvérsejtszám mellett vérlemezkeszámra nincs utalás.
A daganatkutatás orvos-szakmailag természetesen indokolt volt, beleértve a tápcsatorna átvizsgálását is az akkor rendelkezésre álló diagnosztikus lehetőségekkel.
Ugyanakkor vizsgálná a bíróság, hogy a tápcsatorna – röntgen vizsgálat megkezdését megelőzően kellően feltárták-e és értékelték-e, hogy a vizsgálat, ill. annak kivitelezéséhez szükséges ill. lehetséges manőverek – beleértve a döngölőfával való hasi nyomást is – jelentenek-e fokozott veszélyt a szövődmények kialakulása szempontjából. Ha ezt a kórház bizonyítani nem tudná, kártérítési felelőssége megállapítható lenne. A szakértői bizonyítás vélhetőleg arra az eredményre vezetne, hogy a bekövetkezett szövődmény lehetőségével, ill. annak fokozott veszélyével előzetesen számolni kellett volna. A megnagyobbodott lép ugyanis minimális erőbehatásra, vagy akár magától is rupturálhat (megrepedhet). Ekkor jelentősége lenne annak is, hogy a fokozott veszély vállalása orvos-szakmailag indokolható volt-e. Azaz a hasi nyomással elérhető jobb hasűri látási viszonyokkal elérhető pontosabb diagnosztikához fűződő érdek a beteg szempontjából arányos-e a szövődmény fokozottabb bekövetkezésének veszélyével, leegyszerűsítetten megközelítve: megéri a betegnek ilyen esetben a kockázatvállalás. Ha a válasz nemleges, a kórház felelősséggel tartozik.
A fiktív perben jelentőséggel bírna, hogy a diagnosztikus vizsgálatot megelőzően ill. annak menete során kellően értékelték-e a beteg panaszait. Azaz történt-e megelőzően hasi fizikális vizsgálat, annak során tapasztaltak-e hasi, különösen a lépnek megfelelő lokalizációban fájdalmat, nyomásérzékenységet. A döngölőfa alkalmazása során a beteg esetleges hasi panaszai fokozódtak-e, vagy ha előzetesen nem voltak, kialakultak-e, azaz nem következett-e be a betegnél olyan állapotváltozás, mely a vizsgálat – de legalábbis a hasi kompresszió – félbeszakítását indokolta volna. (A fenti tanulmány szerint a döngölőfával okozott hasi nyomás Kassák Lajosnak nagy fájdalmat okozott, melynek alapján a hasi nyomást ill. a vizsgálatot félbe kellett volna szakítani.)
A szövődmény megelőzése mellett vizsgálandó lenne az is, hogy a szövődmény felismerése és annak ellátása során az orvosok elvárható gondosságot tanúsítottak-e.
A tanulmány szerint a vizsgálatot követően 18.15 órakor hirtelen heves bordaív alatti fájdalom jelentkezett, amely a gyomor és mellkas felé sugárzott ki. Orvosai újabb szívinfarktusra gondoltak. Hamarosan eszméletét vesztette, és 1967. július 22-én 19.30 órakor meghalt.
A fájdalom leírt jellege nem tankönyvi tipikus leírása a szívinfarktussal együtt járó fájdalomnak, de annak bizonyos fajtája esetén előfordulhat, továbbá minden mellkasi fájdalom esetén gondolni kell szívkoszorúér betegségre is – tehát az infarktus lehetőségével, különös tekintettel a kórelőzményre és a vérszegénységre, valóban számolni kellett. Nincs adat ugyanakkor arra, hogy az EKG ill. egyéb vizsgálatok milyen eredményre vezettek.
A léptok megrepedését jelentős hasűri vérzés kíséri, melynek jeleként hasi fájdalom, hasfeszülés, vérzéses shock jelentkezhet. E tünetek – különösen tompa hasi trauma esetén – nyilvánvalóan vezetnek a léprepedés kórisméjéhez. A lépet ért trauma sokszor azonban először csak léptok alatti bevérzést okoz, mely csak órák vagy akár napokkal később vezet rupturához. Kassák Lajosnál mindemellett is fel kellett volna merülnie a lép megrepedése lehetőségének, kérdés persze, hogy a rendelkezésre álló időbe (egy és negyed óra) milyen diagnosztikus és terápiás lehetőségek fértek volna bele.
Fenti orvos-szakmai értékelés mellett vizsgálná a bíróság, hogy a beteg teljeskörű tájékoztatáson alapuló beleegyezését megadta-e a (tápcsatorna-röntgen) vizsgálatba. A teljeskörű, a beleegyezést befolyásoló körülményekről való tájékoztatás bizonyítása a kórházat terhelné, annak sikertelensége esetén akkor is megállapítaná a kórház kártérítési felelősségét a bíróság, ha szakmai mulasztás nem nyerne igazolást. A tájékoztatás körébe tartozik a lehetséges szövődményekről, beleértve a halálos következmény lehetőségéről való informálás is.
Ha fentiek alapján a bíróság a szakértői bizonyítás során azt állapítaná meg, hogy az orvosok nem az elvárható gondossággal jártak el, s ezzel okozati összefüggésben a beteg túlélési esélyét értékelhető mértékben csökkentették, a kórház az özvegynek kártérítést ítélne meg.
Hangsúlyozni kell, a fenti elemzés csak fikció, hiszen a jelenkori jogszabályi környezetet és bírói gyakorlatot visszavezetni egy 45 évvel ezelőtti esetre semmiképpen nem lehetséges. A rendszerváltozást megelőzően az orvosi műhiba perek száma viszonylag csekély volt, nem is beszélve azok mérsékelt eredményességéről. Az akkori jogszabályi rendelkezések és bírói gyakorlat szemszögéből való értékelés kevesebb érdekességgel bírt volna.
Dr. Petrássy Miklós ügyvéd, szakorvos