A diagnosztikus tévedés speciális esete, mikor az orvos tévedése abban áll, hogy a valójában egészséges betegnél valamely ténylegesen fenn nem álló betegséget diagnosztizál.
Míg a valós betegség fel nem ismerése esetén a kezeletlen betegség okozta panaszok, tünetek változatlan fennállása, a betegség súlyosbodása, előrehaladása – akár végzetessé (gyógyíthatatlanná) válása – alapozza meg a kárigényt ill. sérelemdíj iránti igényt, addig egészséges személy indokolatlan kezelése során is elszenvedhet a páciens olyan testi és lelki sérelmeket, melyek jelentős anyagi kompenzációt indokolhatnak.
Ezen következményeket vizsgálta a Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.022/2016/6 számú ítéletében (IH. 2017.89.).
Ezen orvosi műhiba-jogeset szerint a felperes festékes anyajegyét az alperesi egészségügyi intézményben eltávolították, melynek szövettani vizsgálata során rosszindulatú, végstádiumú melanomát (festékes anyajegyből kiinduló rosszindulatú daganat) állapítottak meg. Ezen diagnózis azonban téves volt, mert a páciens leletét elcserélték egy másik, azonos nevet viselő beteg leleteivel. (Az ilyen jellegű tévedés természetesen nem megengedhető, így a perben feltehetően nem lehetett vitás alperes felelőssége /azaz az orvosi műhiba megtörténte/, a bizonyítás a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének a megállapítására folyt.) A „beteg” számos indokolatlan vizsgálaton esett át. Az elrendelt interferon injekció terápia eleve megterhelő, számos mellékhatással járt (fogyás, fájdalmak, hajhullás, pszichés tünetek stb.) Emellett – feltehetően a legsúlyosabb következményként – mintegy 11 hónapig abban a tudatban élt, hogy halálos beteg, ennek nyomasztó terhe meghatározta mindennapjait. A bíróság jogerősen 7 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
(Egyébként a leletcsere felperes számára akként derült ki, hogy a ténylegesen melanomás beteg értesítette telefonon róla, s nem alperes. Alperes szerint az előzőek, az elszenvedett sérelmek nem idéztek elő felperes életminőségében változást.)
Ha a jogesetet részletesebb meg szeretné ismerné, kattintson az „olvasd tovább”-ra.
ÍH 2017.89 EGÉSZSÉGES SZEMÉLY BETEGKÉNT KEZELÉSÉNEK SZEMÉLYISÉGI JOGI KÖVETKEZMÉNY
A nem vagyoni kártérítés a társadalomban élő és ahhoz különböző formákban kapcsolódó állampolgárok autonómiáját ért, a személyiségi jogok megsértéséből eredő hátrányok vagyoni eszközökkel történő kiegyenlítésének általános polgári jogi jogintézményévé vált, amelynek alapja a vagyoni károk körén kívül eső valamely immateriális sérelem. A sérelemdíj intézménye a jogfejlesztő jogalkalmazói értelmezés eredményeinek kodifikálása, ezért alkalmazhatósága hasonló szempontokon alapul.
Amennyiben az egészségügyi szolgáltató egészséges személyt kezel betegként, ezáltal ugyancsak sérti a testi és lelki egészséghez fűződő személyiségi jogát, amelynek a kompenzálására nem vagyoni kártérítés (sérelemdíj) megítélése indokolt [A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339. § (1) bek., 355. § (1) és (4) bek.; az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. § (3) bek.].
A felperes festékes anyajegyét az alperesnél eltávolították, melynek szövettani vizsgálata során rosszindulatú, IV. stádiumú melanomát diagnosztizáltak, mert a leleteit elcserélték a felperes lakhelyén élt – időközben már elhunyt – azonos nevet viselő páciens leleteivel. Ezt követően 11 hónapon keresztül a felperesnél 31 alkalommal végeztek vizsgálatokat, melynek során hét indokolatlan laborvizsgálat, három indokolatlan EKG vizsgálat, két indokolatlan UH vizsgálat és két indokolatlan CT vizsgálat elvégzésére került sor. A felperesnek Interferon kezelést írtak elő, melyet naponkénti rendszerességgel saját maga injekciózásával kellett véghez vinnie, ilyen módon 120 alkalommal kellett önmagát injekcióznia. A felperesnek korábban csak magas vérnyomás betegsége volt, az Interferon kezelések alatt azonban ezen túlmenően pajzsmirigy-gyulladás, depressziós zavar és pánikbetegség alakult ki. A megemelkedett fehérvérsejt- és trombocitaszám miatt fizikai fájdalmai voltak. Indokolatlanul nagymértékű fogyás, hajhullás, szívritmuszavar és hasi fájdalom lépett fel nála. Végtagfájdalma és ebből eredő állóképesség-csökkenése, alacsonyabb fizikai aktivitása mind a mai napig fennáll. A munkahely esetleges elvesztésének terhét is hordozta ebben az időszakban. Fel kellett készülnie a rák végső stádiumára tekintettel arra, hogy halála elkerülhetetlen, s ennek napi szinten megjelenő nyomasztó terhével együtt kellett élnie. A kezelés 11 hónapos időtartama alatt a felperes személyisége és életvitele gyökeresen megváltozott. Befelé forduló lett, kedvetlenné vált. Házastársához fűződő kapcsolata átmenetileg megromlott. Állandó erős izomfájdalmai és a kezelések mellékhatásai miatt fizikai teljesítőképessége jelentősen csökken, megrendült az egészségügybe és az orvosokba vetett bizalma is. Végül 11 hónap elteltével a felperest felhívta az a személy, akinek leleteivel a leletét elcserélték, így a felperes tőle értesült a cseréről és arról, hogy valójában nem is volt rosszindulatú melanomája.
A felperes a keresetében vagyoni és nem vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest azzal, hogy a szükségtelen kezelések következményeképpen személyiségi jogai sérelmet szenvedtek.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította: az alperes megsértette a felperes testi épséghez és egészséghez fűződő jogát azzal, hogy kórszövettani lelet készítését követően a felperes leletét más páciens leletével összecserélte, és emiatt a felperest 11 hónapon keresztül szükségtelen egészségügyi beavatkozásoknak vetette alá. A nem vagyoni kártérítés káreseménykori tőkeösszegét 7 000 000 forintban határozta meg. Az ítélet indokolása szerint az alperes a felperes testi épségéhez és egészséghez fűződő személyiségi jogát megsértette, amely a sérelem kompenzálását állapította meg. Alaptalannak találta azt az alperesi védekezést, hogy a felperes életminőségében ne következett volna be negatív változás; a lefolytatott bizonyítás alapján ennek ellenkezője volt megállapítható, ezért az életvitelben és életkörülményekben bekövetkezett változásokat is értékelni kellett a nem vagyoni kár összegszerűségének meghatározásánál.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben annak részbeni megváltoztatásával a nem vagyoni kártérítés tőkeösszegét 4 000 000 forintra kérte leszállítani. Előadta, hogy eltúlzott összegű a megítélt nem vagyoni kártérítés, mivel a felperes élethelyzete gyakorlatilag nem változott, ugyanúgy élhet, mint korábban, és az, hogy nincs benne az a lendület, amivel az átlagos falusi körülmények között élő család motorja legyen, nem lehet indoka az ilyen magas összegű kártérítésnek. Hivatkozott arra, hogy a felperes nem vesz igénybe pszichológusi segítséget, amelynek esetén közelebb lenne a régebbi pszichés státuszához. Az élethelyzete tehát gyakorlatilag nem változott, legfeljebb arról lehet szó, hogy a felperes nem olyan nagy kedvvel végzi azokat a programokat, amelyeket korábban. A pszichés maradványtünetei nem véglegesek, azok javulóak, míg a fizikai maradványtünetei a kártérítés szempontjából nem jelentősek, valamint az okozati összefüggés sem bizonyított.
A másodfokú bíróság nem találta alaposnak a fellebbezést, és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
A jogerős ítélet indokolása szerint az immateriális sérelmek helyrehozhatatlanok, a kár mértéke nem állapítható meg objektív mérce szerint, az minden esetben bírói mérlegelésen alapul, melynek során az egyedi körülmények gondos és részletes mérlegelése mellett, a mértéktartás követelményének megfelelően, igazodni kell a jogalkalmazás kialakult gyakorlatához.
Kifejtette a jogerős ítélet, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a nem vagyoni kárpótlás mértékének meghatározásánál a károsult személy körülményeit, életkorát, a társadalomban elfoglalt helyzetét, a káreseménynek a károsult személyével való összefüggéseit kell döntő súllyal értékelni. A nem vagyoni kárpótlás mértékének megállapításánál tehát a jogsértés súlyát és a következmények súlyosságát kell figyelembe venni, nem hagyható figyelmen kívül az összeg meghatározásánál a hasonló következményekkel járó, korabeli káreseményekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat és az annak megfelelő egységes megítélés követelménye sem. A nem vagyoni kártérítés egyik funkciója a kompenzáció, a személyi sérelem, hátrány hozzávetőleges kiegyensúlyozása pénzbeli szolgáltatás nyújtásával. A kompenzáció a tönkretett életlehetőségeket helyettesítő, kiegyensúlyozó, az elveszett helyett más nemű előnyt nyújtó funkciókat tölt be.
A másodfokú bíróság az alperes azon hivatkozásával szemben, hogy a felperes élethelyzete változatlan maradt volna, élhetne úgy, mint korábban, és önmagában a régebben meglévő lendület elvesztése nem indokolhatja a nem vagyoni kárpótlás megítélt magas összegét, azt állapította meg, hogy az immateriális hátrány az alperes jogellenes magatartásának következtében kialakult, s ezt kell értékelni a nem vagyoni kárpótlás összegének a meghatározásánál, míg az a felperes saját döntése, hogy a jövőben pszichoterápia igénybevételével kívánja-e csökkenteni ezeket a hátrányos következményeket. A felperes egyedi körülményeit és az őt ért hátrányokat kellett értékelni tehát a döntés meghozatalánál, amely ugyanúgy az Eütv. 77. §-ának (3) bekezdésében írt kötelezettség megszegésén alapul, mint más orvosi műhiba, azonban a perbeli esetet annak extrémitása teszi egyedivé. Ehhez hasonló tényállású ügy még nem fordult elő, így zsinórmérték sem áll rendelkezésre. A felperest ért és kompenzálandó hátrányok kiküszöböléséhez, figyelemmel arra a körülményre is, hogy öt éve áll fenn a poszttraumás stressz szindrómája, a javára megítélt 7 000 000 forint nem vagyoni kártérítés szükséges, s egyben elegendő is.
(Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.022/2016/6.)