Orvosi műhiba a “rokkantosítás” során

Régebben rokkantsági nyugdíjat, 2012. évtől megváltozott munkaképességűek ellátását kapják a meghatározott mértékű egészségkárosodásban szenvedők. A jogosultságról részben orvosokból álló bizottság véleménye alapján születik meg a döntés. Bár a sérelmes döntés ellen adott a jogorvoslati út, de számos betegben felmerül, vajon lehet-e valamely igényt a téves döntést hozó (szerintük „műhibát vétő”) orvosok ellen érvényesíteni.

Az „orvosi műhiba” mint jogi fogalom nem létezik, a kifejezés azonban elterjedt és használatos. Valójában az orvosi -ill. az egészségügyi szolgáltatók (kórházak, szakrendelők stb.) felelősségének különböző válfajairól lehet beszélni, úgymint büntetőjogi-, kártérítési-, közigazgatási -, etikai felelősségről stb. Ennek megfelelően pl. ha az orvos elköveti a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségét, büntetőjogi felelősségre vonása következhet be, ha egy kórház alkalmazott orvosa nem az elvárható gondossággal jár el, és ezzel okozati összefüggésben a betegnek vagy a hozzátartozónak kárt okoz, a kórház kártérítési felelősséggel tartozik, s az igény polgári perben érvényesíthető.

A „leszázalékolási” ügyekben az orvosi bizottságok közigazgatási eljárás keretében működnek közre, elsőfokon a kormányhivatalok rehabilitációs szakigazgatási szerveinek, másodfokon a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal keretében. Ha döntésük téves, az ügyfél (beteg) – kihasználva a rendelkezésre álló jogorvoslati utat – egy alkalommal fellebbezhet, annak sikertelensége esetén az illetékes közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordulhat a jogerős közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt. E jogorvoslat során, amennyiben a korábbi döntés később helytelennek bizonyul, semmilyen hátrányos következmény nem éri sem az érintett közigazgatási szervet, sem a téves orvos-szakmai véleményt adó orvost, maga az ügyfél azonban elérheti a téves határozat korrekcióját, s annak alapján akár visszamenőlegesen is kaphat pénzbeli ellátást.

Mi a helyzet azonban olyan egyéb károkkal, melyek kompenzációja a sikeres jogorvoslat révén nem következik be. A kártérítéshez ilyenkor külön igényérvényesítés szükséges. A közigazgatási szerv kártérítési felelőssége csak akkor állapítható meg, ha az államigazgatási jellegű tevékenyéggel összefüggő felróható magatartással okozati összefüggésben következett be a kár, továbbá hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.

A bírósági gyakorlat alapján téves jogalkalmazásból fakadó tévedés csak akkor alapozza meg a felelősséget, ha a jogszabály teljesen nyilvánvaló és egyértelmű, mérlegelési jogkörben hozott határozat esetén pedig a mérlegelés kirívó okszerőtlensége vagy megalapozatlansága eredményezheti a kártérítési felelősséget.

Ilyen károk megtérítés iránt tehát a betegnek polgári bírósághoz kell fordulnia, azonban maga a bizottsági orvos kártérítés iránt nem perelhető, s az őt alkalmazó közigazgatási szerv is csak meghatározott feltételek esetén korlátozott körben. Alapos orvos-szakmai és jogi elemzése szükséges annak eldöntéséhez, hogy a siker reményével perelhető-e a közigazgatási szerv. A betegek által felhozott olyan gyakori érvek, miszerint „nem vett figyelembe a bizottság orvosa a diagnózisaim közül számosat”, vagy „alig vizsgált meg”, önmagában még nem alapoz meg egy kártérítési pert.

Természetesen a bizottságban tevékenykedő orvosokra is vonatkoznak az orvosi magatartási szabályok is, beleértve az etikai szabályokat is, azok megsértése esetén panasszal lehet fordulni az orvosi kamarához. Persze a bizottság előtt megjelenő beteg, kinek további pénzbeli ellátása s így a megélhetése függ az orvos véleményétől, aligha fogja sérelmei miatt ilyen lépésre elszánni magát.

Elméletileg az sem kizárt, hogy a bizottsági orvos büntetőjogi felelőssége is felmerüljön, pl. ha az aktuális vizsgálat során észlelt eltérés (pl. szívritmuszavar) haladéktalan intézkedésre kellene sarkallja az orvost, de azt elmulasztva közvetlen veszélynek teszi ki a beteg egészségét.

Összességében az tanácsolható, hogy a bizottsági felülvizsgálatra készülő betegek lehetőség szerint szerezzenek be minél több friss orvosi leletet, a régóta fennálló krónikus betegségeiket kezelő orvosuktól is kérjenek újabb szakorvosi véleményt, bármely csekélynek tűnő panaszukat is vizsgáltassák ki. Kedvezőtlen döntés esetén koncentráljanak a sikeres jogorvoslatra, hiszen legjobb megelőzni a kár bekövetkeztét. A kártérítési per ugyanis kockázatos, elhúzódó, ilyen ügyekben rendszerint csekély eséllyel kecsegtető.

Dr. Petrássy Miklós ügyvéd, szakorvos